A furcsa cipő
Május 9. 14 óra 6 perc. Uszoda. Verseny. Ezek egy furcsa haláleset
körülményei. Carl Powers haláláé. Ismertem, általánosban 5 évig az
osztálytársam volt. Sosem mondta senkinek, de én láttam rajta, hogy úszik.
Sokkal sportosabb volt, mint bármely másik osztálytársunk.
Minden úgy kezdődött, hogy az úszástanár benevezett engem és Johnt a két hét
múlva megrendezendő városi úszóversenyre. Az úszás nem éppen a kedvenc sportom,
és ha jól szűrtem le a jelekből, akkor Johné sem. De azért elvállaltuk. A tanár
nagyon sokat akart gyakorolni velünk, csak azért, hogy ne hozzunk a sulira és
rá szégyent. Szerintem önmagát fontosabbnak tartotta, mint a gimit. Emberi
hiba. Na mindegy.
Elérkezett a verseny napja. Mi már az öltözőben készülődtünk, amikor
betorpant egy ismerős arc. Végignéztem rajta és amit a legfurcsábbnak találtam,
az a cipője volt. Úgy nézett ki, mint a 80-as évek retrocipőinek egyik darabja.
Óriási késztetést éreztem arra, hogy megvizsgáljam azt a cipőt, így amikor a
srác bement az öltözőbe, én szépen elcsentem. John kérdő tekintettel nézett
rám, és azt mondta:
- Te meg mi a francot csinálsz?
- Valahol már láttam ezt a cipőt, és tisztán emlékszem, hogy akkor is
megvizsgáltam. De hogy hol és mikor történt ez, arról már sajnos fogalmam
sincs. Valahogy kitörlődött a merevlemezemről.
- Merevlemezedről? - kérdezte gúnyosan John.
Én erre természetesen nem válaszoltam semmit, inkább előkotortam a táskámból
a "hordozható nyomozókészletemet". Ez a kis készlet egy nagyítóból,
fülpiszkálókból, pár edénykéből, és pipettából állt. Eltelt pár perc, és mikor
John látta, hogy elkezdem visszavenni az utcai ruhámat, nagyon meglepődött.
- És most mi a fenét csinálsz?- kérdezte.
- Meg kell vizsgálnom ezt a cipőt. De mivel vegyhatáselemző és még sok
kémiai eszköz nincs a készletemben, most szépen elmegyek, és beviszem a suli
laborjába.
- Hát te teljesen meghibbantál!
- Igen, tudom, de pont ezért lógsz velem. -mondtam.
Mikor kiléptem az uszoda ajtaján, megjelent mögöttem John. Így ketten
mentünk vissza a suliba.
A vizsgálatok elkészültek.
- Nos, mit tudtál meg? -kérdezte John.
- Az illető, akié ez a meglehetősen furcsa cipő, ekcémás. Nagyon szereti,
mossa és fehéríti. A cipőfűzőt legalább háromszor, nem, négyszer cserélte. Ki
lehet az, aki ennyire szeret egy cipőt? Ohh.... Ohh hát persze, hogy lehettem
ilyen ostoba?! Nyilvánvaló.
- Nekem még annyira nem.
- Neked nem is lesz az, hisz nem ismerted. Az illető neve Carl Powers. Azt
hiszem, 5 évig az osztálytársam volt és már akkor is ezt a cipőt hordta.
Emlékszem, mindig erről a cipőről beszélt, hogy milyen drága volt, és hogy
ilyet már sehol sem találhat az ember.- válaszoltam.
Ránéztünk az órára és 13.50-et mutatott. Rohantunk, ahogy csak tudtunk, hogy
időben visszaérjünk a verseny kezdete előtt. A kezdés előtt 2 perccel értünk
oda. Gyorsan átöltöztünk megint és mintha mi sem történt volna, visszatettük a
cipőt a helyére.
Ellőtték a startpisztolyt. Mindenki beleugrott a vízbe,és úszni kezdett. De
egy ember nem jött fel levegőért. Carl volt az. Gyorsan kimentették, de már nem
lélegzett. Próbálták újraéleszteni, de ne jártak sikerrel. John és én csak
bámultunk.
Nem fulladhatott meg. Nagyon fiatal kora óta úszott, biztos, hogy nem
fulladt meg. Úgy éreztem, hogy idegenkezűség van a dologban.
Mindenkit beküldtek az öltözőbe. Amikor beléptünk, szokásomhoz hűen
körülnéztem és észrevettem, hogy valami hiányzik.
-A cipő, John. Eltűnt a cipő. –mondtam.
-És? –kérdezte.
- Hidd el, a részletek a legfontosabbak. Azt hiszem, hogy ezzel a cipővel
még valamilyen úton-módon találkozni fogunk.
Másnap az újság vezércikke az uszodai haláleset volt. Mint kiderült, tényleg
igazam volt az idegenkezűséggel kapcsolatban. Carl Powerst megmérgezték. Az
viszont nem érdekelt senkit, hogy eltűnt a cipője. Én megpróbáltam szólni a
rendőröknek, hogy keressék meg a cipőjét, még képet is mutattam nekik róla, de
nem érdekelte őket. Azt mondták, hogy ”Miért pont egy cipő lenne a fontos
bizonyíték? Egyáltalán miért hallgassunk egy kis kölyökre?”. Ilyenkor sajnálom,
hogy több eszem van, mint az egész rendőrségnek együttvéve. Nem tudják, hogy a
legkisebb dolgok lehetnek a legfontosabbak.
